Beszoktatás az óvodába

Lujzi 1-2 nap megszakítással 4 hetet itthon volt "betegszabadságon". Már nagyon hiányzott neki az óvoda. Alig várta, mikor mondja végre a doktor néni, azt a bizonyos mondatot: "Meggyógyult, közösségbe mehet."

Lujzi az óvodai fotózáson

Reggel, mikor készülődtünk, legalább 10-szer megkérdezte, biztosan az oviba megyünk-e. Bent olyan gyorsan vette fel a váltócipőjét, hogy amíg én a kabátját felakasztottam a katicás fogasra, már csak a copfja végét láttam lebegni, mert, mint a villám futott be a csoportba. Se puszi, se pá, se nyalom a szád (ahogy Vera mamám mondta régen).

Aztán végül - Kati néni közbenjárásával - csak elköszönt, de éreztem, a szíve, a lelke, az esze - egyszóval mindene már az óvodáé. Én meg a könnyeimmel (és Olgival) küszködve indultam haza. Újból rámtörtek azok az érzések, amik szeptemberben a beszoktatás idején.

Így jött az ötlet, megosztom egy két gondolatomat az óvodai beszoktatással kapcsolatban:

Az ovi elkezdése előtti hónapokban számtalanszor vettem kezembe Dr. Ranschburg Jenő: Szülők Könyve című remekművét, ami már magától nyílik a 331. oldalon, A "beszoktatás" fejezetnél :) - elméletben tehát felkészültem a nehézségekre. Idézet a könyvből: "...az új környezet, az anya egész napos hiánya egy háromesztendős gyereknek még sok, ezért "kötelező", hogy tiltakozzék." Arra is számítottam, hogy nem az első napokban jön az ellenállás, hanem később, amikor rájön, az óvoda "állandó program". Az első héten nem is volt nagy gond. Rögtön ott akart aludni, evett, játszott, én meg itthon bőgtem Apa vállán... És akkor a 2 héttől kezdve jött, amire azt hittem, felkészültem :) 

Már esténként kezdte a sírást: reggel nem akar oviba menni. Reggel sírva kelt: nem akar oviba menni. Oviba vezető úton sírt: nem akar oviba menni. Oviban sírt: nem akar ott maradni. És hát Lujziról tudni kell, hogy Ő nem az a csendben pityergő típus, ha fáj, akkor fájjon mindenkinek (a dobhártyája). Kellett nekem néhány nap, amíg megtanultam, hogy nem szabad belemenni a "vigasztalós játékába". Ugyanis azzal, hogy ölbe vettem, és vigasztaltam, csak rosszabb lett. Így mindig rövidre zártam ezeket a "beszélgetéseket": alkut kötöttünk. Este max. 2szer számoltuk meg az ujjunkon, még mennyit kell aludni a hétvégéhez. Reggel max. egyszer vettem ölbe és simogattam, amíg elénekeltem 1 vagy 2 dalt. Oviba vezető úton ölbe vettem és megígértem, nagyon lassan fogok menni (ezt mondjuk nem volt nehéz betartani, mert bal karomon a kb. 15 kg-os Lujzi, jobbal meg Olgit toltam a babakocsival :)). De a nagyját szegény Kati néni, Györgyi néni és Ica néni kapta, na meg a gyerekek, mert délutánonként nem egyszer fogadtak azzal, hogy megsüketülnek, amikor Lujzi sír :)

Egy-két hét múlva már kicsit javult a dolog, de egy jó másfél-két hónap kellett, hogy teljesen elfogadja az új helyzetet. Úgy gondolom, az alábbi dolgok segítettek ebben Lujzinak:

- már hónapokkal az ovi-kezdés előtt az ovi "rendje" szerint alakítottuk a napirendünket

- minden délutánra kitaláltam valamilyen közös programot kettőnknek, amit már reggel elmondtam neki, és elköszönéskor is erről beszéltünk (pl.: könyvtárban leülünk olvasni, diavetítőzünk, sütit sütünk, fagyizni megyünk, játszótérre megyünk, gyurmázunk, festünk, társasozunk). 

- talán a legfontosabb amivel szerintem szülőként segíthetjük csemeténk beszoktatását, ha az óvó nénikkel (bácsikkal) együttműködünk, bízunk bennük. Én nagyon örülök, hogy Lujzi ilyen jó kezekben van, látom milyen szeretettel veszik körül, látom, hogy ott is megkapja a számára oly fontos testi kontaktust (ölelik, ölbe veszik, megpuszilják). Az ezzel kapcsolatos nyugalmamat, biztos, Lujzi is érzi. Fontos, hogy mi is nyitottak és türelmesek legyünk az óvoda felé, hiszen az óvó néniknek is meg kell ismerni a gyerekeket.

Nekem (is) nagyon fáj az elszakadás, de tudom és hiszem, hogy ez szükséges és fontos lépés ahhoz, hogy boldog, önálló, magabiztos felnőtt váljon Belőle!

Ahogy a bevezetőben írtam, a mi beszoktatásunk sikeres volt, most éppen azon munkálkodom, hogy meséljen a napjáról (erről itt írtam).

Nálatok hogyan zajlott/zajlik a beszoktatás?